Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én gyakorlatilag lista függő vagyok… Listázok mindent. Ajándékok. egy lista. Bevásárlás. másik. Napi feladatok. harmadik. Hosszútávú tervek. következő. Ugyanilyen lelkes vagyok, ha valami úgy kezdődik, hogy 20 ötlet, hogyan távolítsd el a fűnyomós pólóról a borfoltot, ami egy kis rágóval is összekeveredett. Vagy a 10 tipp, hogyan éld túl a hosszúra nyúlt karácsonyi szünetet. Szóval, ha már úgyis függő vagyok, miért ne jelenhetne meg itt is egy ilyen hasznos/ vagy totál haszontalon listagyűjtemény. Mától minden szerdán heti hét… ötlet/tipp, dolog, valami, bármi, akármi, agymenés, vagy néhány hasznos dolog kerül majd posztolásra.

garfield

A heti hét mi másról is szólhatna, mint a fogadalmakról, mit fogadj, vagy ne fogadj meg:

  1. Nem veszek levegőt 10 másodpercig. Huh, ez teljesült is. Remek 😀
  2. Minden reggel felüléssel, és láblendítéssel indítok. Így kelek ki az ágyból. Először felülök, aztán kilépek.
  3. Esténként pont annyi csokit eszek majd, amennyit a szervezetem kíván. Egy táblával sem többet. Ígérem.
  4. Fogadom, hogy a csokit egy kis borral öblítem le. Szigorúan minden nap. Nem lesz egyszerű, de most kitartok. Muszáj.
  5. Ígérem, hogy minden nap olyan időpontban próbálom majd meginni a kávém, amikor megoldhatatlan feladatok akadnak a gyerekszobában, amit csak én, csak ott, és csak pont abban a pillanatban tudok megoldani.
  6. Fogadom, hogy olyan júliusig biztosan elrontom minden hivatalos iraton az évszámot.
  7. Tuti, tuti hatalmas mosollyal, és kedvességgel fogadom majd a ’Pistike ebben is mennyivel ügyesebb’ anyukák ömlengéseit a gyerekükről.

Ti mit fogadtok meg? 

(Kiemelt kép forrása: Ryan McGuire)