Vintage & Rusztikus
A Pozsonyi projekt
Egy eladásra szánt lakás esetén mindig elképesztő fontos a lokáció. Hiszen az adja meg, hogy a lakás mennyire lehet majd értékálló hosszú távon. Így amikor beleakadtunk egy Pozsonyi úton lévő lakás hirdetésébe nem volt kérdés, hogy megnézzük-e.
Talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Pozsonyi út Budapest egyik leghangulatosabb utcája. Az egész utcának van egy bensőséges, ugyanakkor kozmopolita kisugárzása, amitől igazán szerethetővé válik. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem csak az utcának, hanem magának az épületnek is megvan a különleges története. Hiszen a lakás az egyik híres Palatinus házban található.
Ez a ház is sok szecessziós jelleget hord magán. Főbb ismertetőjegyei kétségkívül a saroktornyok, de belül gyönyörűek a burkolatok, a körfolyosók ablakain és ajtóin a rácsok, a lépcsőházi korlátok, a lift és az egyéb díszítőelemek.
Igen, egy kicsit elkalandoztam… de be akartam nektek is mutatni, hogy miért is olyan különleges ez a ház. Szóval vissza a lakáshoz.
A lakás egyébként a 6. emeleten helyezkedik el, így sajnálatos módon az igazi nagypolgári feeling, a nagy belmagasság, a stukkók, és egyéb korai díszítőelemek már nem érhető tetten, mivel a 6. emelet egy ráépítéssel jött létre az ötvenes években. Így ezt az adottságot figyelembe véve nem volt kérdés, hogy sajnos az igazi nagypolgári stílust, amely illeszkedik a ház szecessziós vonalaihoz nem tudjuk létrehozni, így egy másik stílust lenne érdemes itt megvalósítani.
Vintage lett a befutó
Az ablakból a háztetőkre látni, ebből pedig valahogy a francia shabby chic – vintage – rusztikus irányzatok kezdtek körvonalazódni bennem, és mivel még ilyen lakás nem volt, így nem volt kérdés, hogy ‘azegyszereztiskikellpróbálni’ égisze alatt, most egy vintage stílusú lakást igyekszünk létrehozni.
Az ablakszám lehetővé tette volna, hogy három hálós (2 és fél) + 2 fürdős lakást csináljunk, de akárhogyan matekoztunk, a belső – kéményes fal miatt, az előszoba elhelyezkedése és a nappali méretei miatt egyszerűen annyira pici nappali – konyha- étkezőt tudtunk volna csak létrehozni, ami nem fért bele a koncepcióba, ráadásul valahogy az egyik szobán keresztül lehetett volna oda bejutni, így elengedtük a dolgot, és úgy alakítottuk az alaprajzot, hogy két nagyobb méretű szoba jöjjön létre egy kényelmes nappali – konyha – étkezővel és két fürdővel. Így aztán a fürdőbe még egy rejtett mosókonyhát is sikerült beterveznünk.
Az alaprajz viszonylag gyorsan összeállt. Ahogy már többször is írtam, nálunk az eredeti alaprajz csak egy ceruzás rajz, amelyen könnyedén radírozzuk a falak helyét, a helyiségek elrendezését… Így már legtöbbször az első megtekintés során végignézzük, mit lehet kihozni a térből. Melyik az a fal, amely nem mozdítható, melyek azok, amelyeket érdemes lenne ide-oda tologatni. Hova kerülhet vizesblokk, stb.
Itt is az egyik vizesblokk volt az, ami a legtöbb fejfájást okozta, mivel balga módon nem néztük meg rendesen a Wc kiállásokat és az egyik bidét, Wc-nek néztük. Nagy hiba volt, mondhatom. Így a master fürdőnek kiszemelt helyen nem volt eredetileg Wc kiállás. Márpedig az baj. Nagy baj. Ezt a workshopon is sokszor hangoztatom, hogy Wc az egyik olyan fontos elem egy háztartásban, amit nem egyszerű sokszorozni. Maximum olyan 2-3 méterre helyezhető el az eredetitől és 110-es csőnek el kell férnie az alapzatban megfelelő leejtéssel, így nagyon nem mindegy, mondjuk egy ház esetén, hogy hogyan is mennek a gerendák. Szerencsére egy kis trükközéssel az alapzatba / falba való véséssel sikerült orvosolni a helyzetet, de okozott egy kis fejtörést a dolog.
Stílus pipa. – Vintage
Alaprajz pipa.
Vizes-helyiségek elrendezése pipa.
Kezdődhetett is a munka. Ilyenkor mindent – értsd az utolsó szögig mindent kicserélünk. Nyílászárók, redőnyök, csövek a falakban, elektromos vezetékek, aljzat… mindent átalakítunk és újra cserélünk, hiszen ezek képzik az alapot, és nagyon, de nagyon nem szeretnénk három év múlva burkolatot cserélni, mert valami beázott, vagy falakat bontani, mert maradt ott egy régi vezeték. Szóval itt is végigcsináltuk a szokás procedúrát, azaz elkészítettük az alapokat.
A legtöbb lakásunkban a kandalló központi szerepet kap. Így itt is ő lett a főszereplő, amit megvolt, hogy milyen ruhát ölt magára, úgy alakítottam tovább a teret, a bútorokat és a kiegészítőket, hogy az egész egy harmonikus egységgé álljon össze.
Szerintem ez az egyik legnehezebb feladat. Meg kell találni a helyiségekben az egységet, majd meg kell találni a helyiségek közöttit is – és ez az igazán melós. Ráadásul egyetlen nem oda passzoló tárgy, egyetlen olyan szín, ami valahogy nem köszön vissza sehol, teljesen át tudja rontani a koncepciót.
De azt hiszem, ahogyan a képeken is látszik végül sikerült összerakni a dolgot.
Érdekel megvalósult projektjeink berendezési listája?
Feliratkozás
[yikes-mailchimp form=”1″]