Emlékeztek még arra a bizonyos első három hónapra? Ma, amikor felkeltek, és odajöttek, hogy én is keljek fel, mert ők kakaót szeretnének inni, és utána még fel kellene öltözni is… Úgy éreztem, hogy ajaj, micsoda nagyfiúk már. Nem is olyan régen, még szaróparizerek voltak, most meg már jönnek, mennek, beszélnek, kérnek, sőt követelnek (na mondjuk ebben már akkor is jók voltak), nevetnek, és úgy igazán aktívan élnek. Szóval, gondoltam előkeresem milyenek voltak három hónaposan… és megtaláltam. Hát van némi különbség 😀

1. A kétpetéjű újszülöttből formás kis kétpetéjű csecsemő lett, a szemük még mindig kék és a hajukat lassan de biztosan mindketten elveszítik, lecserélik, és szépen növesztik a kis hurkáikat is. Kezdik a világot megszeretni, és talán már nem minden újdonság hordoz annyi sokkot számukra.

2. Mindketten meghaladták az 5 kilogrammot, és Zente szélsebesen igyekszik elérni születési súlya dupláját, pedig már többször fejtegettük neki, arra még 3 hónapig ráér, na dehát aki, szeret enni az szeret enni.. Nem is véletlen, hogy az apja kis rómainak hívja, mivel Zente olykor nem érzi hol határ a jóllakás és a túllakás között, így előfordult már olyan, röpke élete során, hogy kicsit több kaja jött vissza a kelleténél, persze ez őt nem igazán zavarta. Zétény egy kicsit rosszabb evő, és már most látszik, hogy válogatósabb a lelkem… na de én egy szót se szólhatok, hisz engem kergetni kellett a kajával.

3. A hasfájás tényleg, egészen megmagyarázhatatlan hirtelenséggel, de egyszer csak elmúlt. 😀 Megannyi nehéz éjszaka, velőtrázó, vigasztalhatatlan sírás után, kijelenthetjük Zente megküzdött a bélrendszere fejlődésével, és felülkerekedett, így most már ő irányítja a saját kis kajafelvevő és leadó rendszerét. Ma már bármikor képes, mindenféle segédeszköz nélkül is produktumot adagolni a kis pelusba némi vörös fej és kisebb nyögések kíséretében.

4. Átalusszák az éjszakát 11 hetes koruktól! Este 10-11-től reggel 6-ig alszanak, ami igazán menőnek számít már az egygyerekes szülők esetében is. Sok-sok szervezés, napirend átalakítás, és próba eredménye 11 hét után fordult pozítivba, ezzel csökkentve a kialvatlansági rátánkat. Persze a cumivisszadugdosás már 4 környékén megkezdődik, és felváltva kecmergünk ki az ágyból, hogy valamelyik kis elégedetlenkedő rabszolgatartónak visszahelyezzük a cumit a csöpp kis  szájába, hogy ő ismét mély álomba merülhessen, és ezzel adva lehetőséget arra, hogy mi kis alattvalók is ezt tegyük.

5. Megtanultak mosolyogni, és ez rabszolgasorsunkba hatalmas változásokat hozott. Annyira kis boldogan utánozzák az arcunkon szétterülő mosolyt. Persze mondanom se kell, elsőként valami élettelen tárgynak villantottak mosolyt… Zétény a kis zörgő, csörgő majmócának tudott felettébb örülni, Zente pedig a piros kisbusznak ad minden esetben kitüntettet figyelmet.

6. Megtanultak nézelődni, érdeklődni, felfedezni, nyökörögni. Az eddigi semmibe bambulás, bámulás helyett, már olvasnak, érdeklődnek, és örülnek ha valami megszokott érdekes dolgot látnak. Követik a szemükkel az érdekesebb tárgyakat és a még érdekesebb, hülye hangon beszélő felnőtteket. Beszélgetnek a kedvenc tárgyaikkal, elmesélik nekik, hogy majd hogyan fognak játszani velük, ha majd nagyobbak lesznek, vagy valami hasonlót.

7. Túl vannak már egy kötelező és egy ajánlott oltáson, amit hősiesen átvészeltek, és én is kibírtam könnyek nélkül.

8. Túl vannak az első lázon, és piros torkon. Szerencsére egy nappal és néhány kúppal később úgy tűnt már semmi bajuk sincs.

A három hónap alatt a mi életünk is megváltozott, ami talán le se írja megfelelően, mit is jelent ez, de megpróbálom összefoglalni a mi mérföldköveinket:

1. TÚL LEHET ÉLNI, legalábbis eddig :). Ez az amit a legkevésbbé gondoltam volna az elején, amikor kimerült, kétségbeesett zombiként járkáltam a gyerekek kiságya, a kanapé és esetlegesen az ebédlőasztal között. Az idő átalakult… nem percekből és órákból állt a napom, hanem különböző rituálékból, amik lánccá összefűzve gyakorlatilag kitették az egész napot. Az etetések és a köztük lévő pelenkázás, öltöztetés, újabb öltöztetés, altatás, sikertelen altatás, így újabb próbálkozás, gyakorlatilag összemosodótt, és nem mondhatnám, hogy úgy éreztem, hogy ebből bármi jó is kisülhet, és hogy lehet ez majd egy kicsit könnyebb is. Sötétebb pillanataimban végeláthatatlannak tűnt az egész, és bármennyit is hallgattam bölcsebb és idősebb gyermekeket nevelő társaimat, mégis elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez az én életembe is be fog következni, egyszer majd nálunk is, nekünk is könnyebb lesz. Egyszer majd… Persze nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy mostanra jól bírom a monotonitást, hogy ebben találtam meg önmagam, de a kialakult napirendbe már szépen lassan be tudom csempészni ha csak rövidke időre is, a saját önálló életem és olykor ki tudok lépni a rabszolgasors bűvköréből. Illetve azzal sem akarom magam ámítani, hogy mostanra a sírásukat, amit olykor egy kismalac vísitáshoz lehetne leginkább hasonlítani gyönyörű Il volo zenének hallom, és hogy mára én lettem a türelem mintaképe. De azt mindenképpen le merem ide vésni, hogy még semmi bajuk nem lett attól, hogy olykor a rabszolgák fellázadtak és hagyták őket kicsit sírni… és ezt bizony nem is olyan egyszerű megvalósítani… de nem ám.

2. Megtanultuk, hogy minden az expectation management-en múlik. Ha arra számítunk, hogy valamely helyzetben sírni fognak, és sírnak (mert ugye általában ez következik be nagyobb valószínűséggel), akkor mi is jobban bírjuk a gyűrődést.

3. Hozzászoktunk, hogy napközben esetleg csak egyikünk tud pihenni/kikapcsolódni, ha a másik addig vállalja a gyerekfelügyeletet és persze az is csak esetleg 2 órába mérhető, így megtanultuk azt is, hogy nem kezdünk semmi olyan tevékenységbe, ami több mint 2 óra odafigyelést igényel.

4. Nem esünk kétségbe, ha valamelyik fiút szó szerint ki kell mosni a kakiból, egy kézzel és egy zuhanyzófejjel a másikba, is simán menedzseljük a dolgokat.

5. Kipróbáltuk az összes altatási módot, teljes rangsort állítottunk fel azon elvek alapján, hogy mely gyereknél mi vált be, nekünk az mennyire könnyítette meg az életünket, illetve mennyi időt igényelt az egyes altatási metódus, így bármikor szívesen adunk tanácsot kezdő szülőknek, melyek találhatók a rangsor elején, és milyen hatásfokkal bírnak. Kijelenthetjük továbbá, hogy Zentének a hajszárító volt az überalles, de néhány hét után féltünk a maradandó halláskárosullástól, így leváltottuk altató zenére, amitől mindig úgy éreztem magam, mint valami átszellemült jógi.

6. Rájöttem, hogy akik szerint a szoptatás a legcsodálatosabb dolog, nem próbáltak két gyereket egyszerre szoptatni úgy, hogy az egyik üvölt, mivel nincs kedve dolgozni a tejéért, a másik pedig azonnal rácuppan, ebből következően persze ő 10-15 percre rá végez is, mint aki jól végezte dolgát, míg a másik kb. akkor kezd el enni, és már bárhol szívesebben lenne, mint, hogy a tesóra várjon.

7. Én kis naivan azt hittem, ha elmúlik a hasfájás, akkor majd könnyebb lesz, kevesebb lesz a sírás, és több a nyugalom… persze mondták többen, hogy aztán meg jön a fogfájás, meg egyébként is a frontok, az alvás, nem alvás, a kevés inger, a túl sok inger, az öltöztetés, a vetkőztetés, szóval gyakorlatilag bármi és minden, ami miatt sírhatnak, és persze csecsemő lévén sírnak is. És sajnos úgy tűnik a sírástudományból még csak a kezdő leckéknél tartunk, mivel olykor hosszas próbálgatás után derül csak ki, mi is volt a megoldás… és van olyan hogy még akkor se, csak egyszerűen belefáradnak a kis manók, és megkegyelmeznek nekünk… egy időre.

8. Megtanultuk, hogy vannak azok a pillanatok, amikor semmi sem számít, minden elv, kompromisszum, gyereknevelési elképzelés, terv, szigor, és elhatározás szertefoszlik, és csak az vezérel minket, hogy hallgassanak el, most, nem később, nem 5 perc múlva, hanem azonnal.