’Miért ne játszanánk fél éjfélkor, ha akkor úgyis mindenki fent van napirendi ponttal’ Zétény szakszervezeti ülést szervezett.  Mi először kis naivan félreértelmeztük a szakszervezet kérését, és gyanakodtunk „ a fáj a fogam” vagy az „elveszett a cumim, és anélkül nem tudok aludni”, de eszünkbe jutott még „rosszat álmodtam”  kérés is. De Zétény viszonylag gyorsan és határozottan kifejtette, hogy aznemúgyvanám… itt követelések vannak a menedzsmenttel szemben, mégpedig egyértelműen megfogalmazott elvárások: JÁTSZUNK!!! ITT és MOST!

Amikor pontosan tisztázódott a szakszervezeti követelés, a menedzsment döntött, és kart-karba öltve elhatározta magát, hogy most ebben a kérdésben nem szabad engedni… ez a jövőbeli célok megvalósulásának (az éjszaka átalvásának) komoly veszélyforrása. Szval elkezdődött az egyeztetés… (persze mindenki tudta, hogy ez rövid távon nem egy win-win szituációt fog hozni, nade hosszú távon :D), Zétény kicsit korlátozottabb lehetőségekkel rendelkezett a véleményének kifejtésre hiszen ő volt a rácsos ágyban, de bizony ő volt a hangosabb is. És persze gyorsan kihasználta az adúászt is…támogatókat toborzott. Nem kellett sokat kiabálni egyedül, gyorsan felébredt Zente is, aki addig édesdeden aludt, és nem éppen jó kedvében kezdett ő is 4 oktávval magasabban fekvő ordításba, szval már ketten voltak ők is. Így mi a megosztás elvét alkalmaztuk, Zentét bevittük a szobánkba, hátha még megmenthető a helyzet, illetve Zétényhez beköltöztem én… Mondanom se kell az egész teljességgel haszontalan volt, és eleve kudarcra volt ítélve, hiszen újra, és újra úgy tettünk, mintha lenne esély arra, hogy elfogadjuk az érveiket, és így meghajoljunk az akaratuk előtt, és éjfélkor mindenki a játszószőnyegen partyzzon.

Szval megkezdődött a dupla ordítás… így mi bezártuk duplán az ajtókat, és vártuk a fejleményeket… akárhogy is, a sírás kemény dolog. Idegőrlő, lelkiismeretet felbujtó, mardosó dolog, még akkor is ha a kérés bizony ott és akkor teljesíthetetlen… szval játék nem volt, nade alvás sem, és mondanom se kell, senki nem érezte jól magát. Zente az ordításba néha beletett egy-egy panaszkodós monológot is, hogy érezzük ő hajlandó érvekkel alátámasztani, miért is ez a legalkalmasabb idő arra, hogy formabedobósat játszunk.

Végül fél1 körül elfáradtak a szakszervezeti tagok, és belátták, hogy jelen helyzetben nem is olyan elvetemült ötlet ez az éjszakai alvás, és megadták magukat az álommanóknak, és így a menedzsment is végre a ’holnap reggel milyen kiba nehéz lesz felkelni félelemmel’ szenderülhetett álomba.