Ismered azt az érzést, amikor belépsz egy új lakásba… és úgy érzed az első pillanattól, hogy ez az. Ez az igazi. Amikor már a bejártatnál látod a lelki szemeid előtt, hogy hazaérsz. Beakasztod a kabátod a szekrénybe. Leveszed a cipőd, és továbbmész, hogy letedd a konyhába a vacsorának valókat. Majd beköszönsz a nappaliba a többieknek. Amikor úgy érzed ez nem csak egy közönséges lakás, ez az otthonod. Én ezt az érzést szeretném átadni minden egyes lakásnál, amit alkotok.

Nem könnyű lakásokat tervezni. Otthonokat pedig még egy fokkal nehezebb…. hiszen meg kell találni a harmóniát a lakás adottságai és a benne élők elvárásai között. Élhető és szerethető tereket kell létrehozni, ahova a benne élők szívesen vonulnak el, vagy ahova szívesen hívnak másokat is.

Szeretem a MCM stílust. A rusztikus épületeket. Az angol cottage-t. A praktikus dolgokat. A fát. A kreativitást. A gyerekbarát otthonokat. A grafikákat. A vicces feliratokat. A cementlapokat. A kandallót. A láthatatlan tárolókat. A mosókonyhát. A térképeket. Az épületeket. A kitchenaidet. A falburkolatokat. A miele hűtőt. Az indusztriál dizájnt. A tölgy színét. A római rolós függönyöket. A növényeket – bár kicsit hadilábon is állok velük. A szürkét. A zöld bársonyt. A bőrkanapét. A dán teakfa komódot. A vagány tapétákat. Az oda nem illő dekorációt. A kortárs képeket. A különleges lámpákat. A nagy tűzhelyeket. A könyvespolcokat. Az ücsörgős kuckókat. A párnákat és a szőrméket is. Az egyedi bútorokat. A télikertet. Az olvasósarkokat. A fali paneleket. Az eklektikát. A régi bútorokat… és persze az újat is.