Viszlát 2017, Hello 2018

Évértékelés

Nem szoktam évet értékelni… helyesebben szoktam, csak nem éppen a blogon. Minden évben január elején szépen kitöltöm az évtervezőmet és beleírom mit sikerült elérni az előző évben. Jó érzés ránézni a papírra és így egyben látni, hogy mi minden történt velem az év során… de ezidáig ezt nem osztottam meg senkivel. Igen, ez már komfortzónán túl volt nekem. Most viszont egy még nagyobb lépésre készülök, így azt gondoltam ez lehet egy ugródeszka.


Vágjunk is bele, mielőtt inamba száll a bátorságom!

VISZLÁT, 2017


I. Az első és legnagyobb büszkeségem, hogy sikerült eladnunk ezt a vagány MCM lakást. 🙂 Előzetesen nem ezek voltak a tervek, de aztán az eladás mellett döntöttünk és nagyon örülök, hogy olyan érdeklődö vette meg, aki szereti a stílusát, a berendezését és így szőröstül-bőröstül megvette az egészet.

II. Ennek kapcsán kaptam is két szuper felkérést hasonló stílusú lakások berendezésére, amellyel szintén szépen haladunk, bár a végleges berendezés még odébb van (kb tavasszal készül el), addig is mutatok, egy kis ízelítőt a moodboardból.

III. A mi ‘kis’ lakásunk megjelent a 2017 novemberi lakáskultúrában. Egy bakancslistás álmom teljesült – pipa. 😀

IV. Illetve még egy szuper dolog esett ki ebből a felújításból… felkérést kaptam egy ilyen stílusú ház belső kialakítására :)… sajnos még az engedélyeztetés és az önkormányzati szabályok bele szólhatnak hogy milyen lesz a ház külső homlokzata, de bízom benne, hogy sikerül mégis valami hasonlót kihozni a történetből.

Így az az érzésem ezen a fronton szuper év volt a 2017-es. Na, és most nézzük, mi is várható 2018-ban 🙂

HELLO, 2018!

  • Szeretném újra rendszeresebbé tenni a blogolást. Igyekszem majd, hogy több saját ötletet és tapasztalatot osszak meg, bár ez igencsak időigényes feladat, de ígérem próbálkozom majd :)…
  • Már hónapok óta tervezek kis videókat készíteni a lakásunkról, hogy minél pontosabban bemutassam mit hogyan terveztünk, de mivel piszkosul félek a kamerától ezt eddig ügyesen elódáztam. De majd most…. 😀
  • Készül egy új oldal, ahol csak a felújított lakások fognak szerepelni…
  • Tervben van egy meglepetés tervező is, ami nagy segítsége lehet a felújítóknak..

Szeretnék még vagy ezernyi dolgot, de igyekszem végre reálisan látni a napi 24 órás korlátot, szóval, ha a fentieket sikerül megugranom azt hiszem elégedett 2018-at zárok majd. 😀