Nagyon jó kis nézettsége lett a heti 7 gyerekbarát kávézó posztnak, úgy tűnik van erre kereslet. Köszi érte. Így gondoltam összeállítok ismét egy gyerekbarát listát, méghozzá olyan sport tevékenységekről, amit együtt csinálhatunk a gyerkőccel. Itt most nem arra gondolok, hogy hol vannak olyan fitness termek, ahol az anyuka edz, a gyerekekre pedig animátorok vigyáznak (bár ezt is jó tudni, ugye? :), hanem olyanra amit anyukák/apukák találtak ki anyukáknak, akik úgy gondolták, hogy lehet edzeni a gyerekek mellett is, vagyis egészen pontosan velük. 🙂

Szerintem ez remek találmány, több okból is:

  1. Kimozdulsz. (na jó van online torna is, de akkor is úgy érzed átrendeződött a terep, azaz mintha kimozdultál volna 🙂
  2. Gyerekkel /gyerekekkel vagy. Akik miközben te edzel jól elvannak.
  3. Endorfint termelsz.
  4. Izmosodsz, erősödsz, szálkásodsz és hasonlók.
  5. Anyukák között vagy, akikkel ki lehet tárgyalni a férjeket, na meg, hogy mit egyen a gyerek másnap.

Nagy lelkesen bele is vetettem magam, hogy összegyűjtők jópárat, és reméltem, hogy olyan sok lesz, hogy a választás fog gondot okozni, de sajnos ez is egy niche piac, kevés olyan anyukás sportos dolog van, ami korosztálytól (mármint gyerek korosztálytól) függetlenül sokáig végezhető, így ha valaki kedvet érez, hogy ilyen vonalon induljon el, annak hajrá 🙂

Heti 7 sport anyukáknak gyerekekkel

1. Gyerünk, anyukám

Papp – Nóri kezdeményezésével már korábban is találkozhattok itt. A Gyerünk, anyukám nagyjából egy éve indult el, és az egész egy közös margitszigeti tornával indult. Nóri először csak magának tűzött ki célokat, aztán egyre többen csatlakoztak hozzá és szépen lassan egyre nagyobb közösségi torna lett belőle (parkokban és online). A legutóbb a plank kihívással mozgatott meg tömegeket.

Torna stílus: Alakformáló, testsúly cardio

Korosztály: csecsemők, bölcsisek, ovisak, de még talán kisiskolások is elférnek a tornázó anyák mellett

2. Fuss babakocsival 

Az alapítók ‘Nyáriék’ akik a pörgős és sportos életüket Olivér megszületése után is fent szerették volna tartani. Így már az első babakocsi kiválasztásánál az volt a fő szempont: alkalmas legyen futásra. Aztán közösséget kezdtek építeni, és egyre többen lettek szerelmesei a babakocsis futásnak. Mára pedig nem kevés versenyen vesznek részt rengeteg babakocsis résztvevővel, így mondhatjuk egy igazi mozgalom indult útjára.

Torna stílus: Futás, Strollfit

Korosztály: csecsemők, bölcsisek, amíg hajlandóak megülni a babakocsiban

3. Maminbaba Hordozós Latin Fitness

Ahogy  a neve is mutatja ez egy hordozós torna. A Maminbabát a megálmodói azért találták ki, hogy a kisgyerekes anyukáknak ne kelljen választaniuk a sport, vagy a babával való foglalkozás között. Hiszen itt a kettőt együtt lehet. Miközben latin ritmusokra táncolnak a babájuk a hasukon, vagy a hátukon lehet hordozóba, így az egész egy közös tánc.

Torna stílus: Latin fitness

Korosztály: csecsemők, kisbabák ameddig kényelmesen lehet őket háton hordozni

4. Baba – mama jógák

A jóga nagy térnyerésének köszönhetően egyre több baba-mama jóga van. Vannak olyanok, amik kis babákkal, vannak olyanok amelyek nagyobb gyerekkel végezhetők, de például ami nekem a legjobban tetszett, az a Hellóanyuban indított családi jóga, ami ugyan felnőtteknek szól, de munka után nem kell lepasszolni a gyerekeket, hanem az ovis-kiskamasz korosztály is csatlakozhat, és így egy közös családi jógával lehet levezetni a napot.

Torna stílus: jóga

Korosztály: csecsemők, bölcsisek, ovisok, iskolások

5. Babás TRX

A TRX bár ijesztőnek tűnhet elsőre, minden fittségi állapothoz igazítható, és így mindenki által végezhető edzésforma. A gyerekek pedig a találékonyságuk következtében szintén gyorsan megtalálják a benne rejlő lehetőségeket, és így igazi közös móka lehet, amibe a szülők elfáradnak, és ha minden jól megy, akkor egy kicsit a gyerekek is.

Torna stílus: TRX

Korosztály: csecsemők, bölcsisek, ovisak, de még talán kisiskolások is elférnek a tornázó anyák és apák mellett

6. Kangaroo Fitness

A Kangaroo Fitness egy speciális felépített baba-mama torna, ahol az anyukák együtt mozoghatnak a babájukkal hordozóban. Egyfajta hordozós alakformálás, amelynél a plusz súlyokat a babák jelentik. Az óra több helyszínen és időpontban is elérhető.

Torna stílus: Hordozós torna

Korosztály: csecsemők, kisbabák ameddig kényelmesen lehet őket elől, vagy háton hordozni

7. Kanga training

A Kanga- tréning szintén egyfajta hordozós mozgásprogram anyukáknak, amely különös figyelmet fordít arra, hogy a terhesség alatt meggyengült izmokat (has, hát, gátizmok) újra megerősítse, úgy, hogy közben megdolgoztatja a szív és érrendszert is.

Torna stílus: Hordozós torna

Korosztály: csecsemők, kisbabák ameddig kényelmesen lehet őket elől, vagy háton hordozni

Képek forrása: a jelölt honlapok fotói

 Ti mivel egészítenétek ki a listát?