Lehet, hogy még csak november közepe van, de én egyszerűen ilyenkor már adventi és karácsonyi lázban égek. Amióta pedig gyerekek is vannak, ez még nagyobb buli. Imádom az egész készülődést, minden évben új ötleteket nézek: lakásdíszítésre, adventi koszorúra, karácsonyfa díszítésre, karácsonyi menüre, programokra, gyerekekkel közösen készíthető játékokra. Meg persze az adventi naptárra.

Tapasztalatból tudom, hogy megtalálni a tökéleteset 🙂 időigényes feladat, főleg, hogy utána érdemes beszerezni a hozzávalókat, na meg a belevalókat. De bizton állíthatom: megéri.

Összegyűjtöttem nektek 19 otthon is elkészíthető (egyszerűbb és bonyolultabb) kreatív adventi naptár ötletet. Remélem ezekből esetleg ti is megtaláljátok az idei nagy Ő-t.

19 kreatív adventi naptár ötlet

A minimalizmus jegyében…

Most teret hódít a skandi stílus, a minimalizmus, a visszafogott stílusos kiegészítők. Úgy tűnik, hogy ez már az adventi naptárakra is rátette a kezét :)… és ez mekkora szerencse. Nagyon hangulatos és egyszerű adventi naptárokat lehet készíteni gyakorlatilag fillérekből. Vagy ahogy lentebb látszik csak venni kell egy gyertyát :).

 

 

 

 

 

Adventi naptárak kis dobozokból

Csomagok minden mennyiségben, és elhelyezésben. Egyszerű és ötletes… néhány színes csomagolópapír, színes washi dekortapasz, nyomda… és máris kész.
Adventi_naptár_csomagok
 
 

 
Csak egy ötlet: Az alábbi honlapon, az utolsó kis dobozos naptár letölthető változata is megvan, így akinek megtetszett a stílus, már munkához is láthat.

Adventi naptár zacskókból, borítékokból





Talán a legegyszerűbben elkészíthető verzió. A kis papírtasakok sok helyen beszerezhetőek (pl.: a Tchibo oldalán), de egy papírboltban is könnyen meg lehet vásárolni. Aki szeret varrni, az ilyen kis tasakokat is készíthet textilből. Utána pedig már csak a dekoráláson múlik minden, ott pedig a lehetőségek száma végtelen.

Adventi naptárak a konyhából

Adventi naptár torta


 
 
 


 

Sok ötletes adventi naptárat lehet készíteni a konyhában fellelhető dolgokból is… például a mágneses fűszertartó könnyen használható, de az elhasznált és begyűjtött kávés poharakat is könnyen lehet hasznosítani, vagy a konzervdobozokat, kinek mihez van kedve.

Csak egy ötlet: Nem mindig kell tényleges ajándékokat elrejteni az üvegekbe… Lehet kedves kis üzeneteket is, vagy kreatív ötleteket arra vonatkozóan, mit is lehetne aznap csinálni. Ezen az oldalon a lenti naptár elkészítésre kaphattok ötleteket.

Adventi naptárak egy kicsit másképp





Nekem személyes kedvenceim ezek az adventi naptárak. Egyszerűen hihetetlen ötletesek. Az erdő és a karton házikócsomag a nagy kedvenc :), Talán jövőre neki is vágok, addig pedig barátkozom a gondolattal, hogy ilyet is csinálhatok.
Nektek melyik nyerte el a tetszésetek? 
ui: Jövő héten pedig jövök az ötletekkel, miket is lehetne beletenni a csokin, és a cukorkákon kívül.